Üdvözöllek az oldalamon!

Engedd meg, hogy bemutatkozzam egy pár szóban.

Nagy Kornélia vagyok, a Nandala vállalkozás üzemeltetője. Véletlenül, vagy sorsszerűen jött velem szembe annak idején a pontozási technika. Social media böngészéseim alkalmával folyamatosan pontozott mandala kövek hirdetéseivel találkoztam, majd azt vettem észre, már tudatosan keresem őket. Elvarázsoltak a színek, a formák, csodálattal néztem mindig és sosem gondoltam, hogy ennek elkészítésére én is képes vagyok. Addig meséltem ezekről a kis alkotásokról a családban, míg a születésnapomon megrendelésre került az első mandalakészítő alapcsomagom. Rengeteget böngésztem, néztem youtube videókat, majd pedig találtam egy helyet, ahol sok-sok trükköt megtanulhattam, hogy később már a haladó szint elsajátítása is könnyebben ment.

Miközben készültek az első alkotások (akkor még másolás alapján), azt éreztem, hogy pontozás közben egy „másik világba” kerülök, nem figyelek semmi másra, csak arra, ahogyan a színek és az alakuló minta hat rám. Boldogan meséltem a tanulótársaknak, hogy egy-egy kép befejezése után kitisztult fejjel és kipirult arccal kelek fel az asztaltól. Mosolyogtak és azt mondták, „megfertőződtem”, de rátaláltam az én utamra.

Azt szeretném, ha sokan elhinnék és megtapasztalnák, képesek csodákat alkotni, képesek olyan dolgokat előhozni magukból, amiről nem is sejtették, hogy ott lapul. 😊

Miért Nandala?

A Nelli és Mandala összevonásából alkotott szavacska.

Mi is az a Mandala?

A mandala szó a klasszikus indiai nyelvből a szanszkrit-ből származik, jelentése: kör, ív, körszelet vagy korong. Más vélemény szerint jelentése az elmével is kapcsolatban áll (manas jelentése ”elme”).
Tehát a mandala sokkal több mint egy egyszerű geometriai alak. A buddhista és hindu kultúrában hatalmas szimbolikus jelentéssel bír. A mandalákról úgy vélik, hogy a világegyetem különböző aspektusait képviselik. Kínában, Japánban és Tibetben a meditáció és az imádság szimbólumaiként használják leginkább.
A mandala egy szellemi és rituális szimbólum az ázsiai kultúrákban.

Két különböző módon értelmezhető:

Külsőleg, mint az univerzum vizuális ábrázolása belsőleg az ázsiai hagyományokban számos gyakorlat, mint például a meditáció útmutatója. A hinduizmusban és a buddhizmusban az a meggyőződés, hogy a mandala végig vezeti a hívőt az univerzum átváltozásának folyamatán. A mandalába való belépés és annak a központja felé haladás megmutatja az utat a szenvedésből az örömbe és a boldogságba.

Szolgáltatásaim

Workshop

Gyere és tanuld meg azokat a pontozási technikákat, amiket nem ismersz. Fejleszd ügyességed, erősítsd kreativitásod. Megmutatom, hogyan használd és készítsd el sablonjaidat, hogy ki tudj teljesedni.

Az árak tájékoztató jellegűek!

A végleges értéket a választott alapanyag és minta bonyolultsága, terjedelme határozza meg, mely minden esetben kézzel festettek, egyedi készítésűek. Választott termék megrendelése vagy különleges kívánság esetén, keressen bizalommal a megadott elérhetőségeim egyikén. Kézműves alkotásaim általános árfekvését alább találja:

– Mandalakő ……………………………………….  5.000 Ft

– Szív alakú kő …………………………………….. 7.000 Ft

– Keretes kép ……………………………………… 3.500 – 6.000 Ft

– Fa alapú kép …………………………………….. 4.000 – 6.000 Ft

– Vászonkép ………………………………………… 6.000 – 45.000 Ft

– Kulcstartó ………………………………………… 1.500 Ft

– Medál fa alappal, bőrszállal …………. 3.500 Ft

– Medál beton alappal, bőrszállal ….. 5.000 Ft

– Üveglencsés medál, bőrszállal …….. 4.000 Ft

– Könyvjelző ………………………………………. 2.000 Ft

 

– Bögre ………………………………………………. 3.800 Ft

Kapcsolat

Az alábbi felületeken információkat kaphatsz munkásságomról, vagy felveheted velem a kapcsolatot.

Facebook

Nandala.hu oldal facebook ikonja

Youtube

Nandala.hu oldal youtube ikonja

nandala7604 [ kukac ] gmail [ pont ] com

+36 20 464 nulla százkilencvenegy

ÁSZF

ASZF_button

GDPR

GDPR_button

E-mail